Belföld

Puzsér: „Végső gyalázat”

Bulvárról, politikáról, Gyurcsányról, Orbánról és puzsérságról beszél a Heti Válaszban.

A hetilapban is osztja az észt, de érdemben nem válaszol arra, ő maga nem ugyanolyan kitalált figura-e, mint azok a bulvárszereplők, akiket ostoroz. A kérdést annyival elintézi, hogy a puzsérság egylényegű vele.  

A bulváripar celebjei és a kereskedelmi tévék természetesen most is megkapják a magukét, de kap a közszolgálat és a politika is. „Végső gyalázat”-nak nevezi például, hogy Hajdú Pétert bízta meg „a Nemzeti Együttműködés, hogy gyártson egy szépségversenyből műsort a köztévének az adónkból.” Szerinte a bulvár felváltotta a cenzúrát, és innen már nincs visszaút.

Puzsér politizál is. Szerinte Orbán és Gyurcsány nagyrészt a másik tagadásából meríti identitását. Valójában nincs két magyar politikai garnitúra, gazdasági hátország, ideológia, csak egy, „és ezt úgy hívják: üzlet”. Nincs jobb- vagy baloldal, csak lent és fent.

A politikusok árokásók, ahogy a politikai média is. Mindegyik a másik tagadásaként határozza meg önmagát. Puzsér szerint ő nem, mert nem „politikusok kutyája, amilyen Bayer Zsolt vagy Kálmán „Szolga”.  

Aki „rendszerkritikával, piackritikával vagy bármilyen ellenkultúrával él, azt ma is mindenhonnan kitiltják”, és szerinte az Origónál politikai tisztogatás volt, de nem most szűnt meg a sajtószabadság. További részletek a legfrissebb Heti Válaszban, amelynek internetes verziójából megtudhatja azt is, miként alakult át az interjú közben doromboló fekete macskává Puzsér

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik