Belföld

Amerikai kártevők lakmároznak a Kása-erdőben

Lepkekabócák lepték el az akácbokrok leveleit.

Egy júliusi, vásárhelyi erdőjárás tapasztalatait osztotta meg velünk a minap egyik olvasónk. A Kása-erdőben fehér, penésszerű foltokat vett észre az akácbokrok levelén és szárán.

Mint írta, az egyik ágat megütve „fehér valamik ugrottak” rá. Képeket is lőtt a számára addig ismeretlen lényekről. Íme az egyik!

Forrás: Vásárhely24/Olvasói fotó

Természetbarát olvasónknak később sikerült kiderítenie, hogy úgynevezett amerikai lepkekabócák lakmároznak a vásárhelyi erdő bokrain.

Az amerikai lepkekabócák a leveleket, a hajtásokat, a lágyszárú növények szárát szívogatják. A felvett tápanyagot csak részben hasznosítják. Mézharmatot ürítenek a levelekre, amelyen gyakran megtelepszik a korompenész – idézte a vonatkozó szakirodalmat olvasónk.

Forrás: Vásárhely24/Olvasói fotó

Magyarországon július közepén jelennek meg a rovar imágói (ez a bábállapot utáni szakasz). A kiskertekben elsősorban a szőlőre, az őszibarackra, és a birsfákra, illetve a díszfákra, díszbokrokra veszélyesek.

Sok gondot okozhatnak a kerttulajdonosoknak – summázta a helyzetet a levelünk szerzője.

Védekezzen ellenük!

Bálint gazda az alábbi módszereket javasolja a pusztító rovarok ellen.

– A fehér viaszos telepeket a fertőzött hajtással együtt folyamatosan vágjuk le, és zsákban gyűjtve távolítsuk el a kertből, semmisítsük meg.

– Tél végén enyhe, fagymentes napon olajtartalmú szerrel végzett lemosó permetezés a lepkekabóca fákon telelő tojásait elpusztítja.

– A lárvák és a kifejlett kabóca ellen felszívódó hatású rovarölő szerek alkalmazása célszerű. A szabadforgalmú rovarölő szerek közül a tiametoxam hatóanyagú Actara, a acetamiprid hatóanyagú Careo, Mospilan és Spilan eredményesen alkalmazható. A lárvák elhúzódó kelése miatt ismételt kezelések nyújtanak csak megfelelő gyérítő hatást.

További részletek a kertész weboldalán

A Kása-erdőben nyaraló amerikai lepkekabócákról további képeket, olvasónk online fotóalbumában talál.

Köszönjük a levelet, és várjuk a hasonló észrevételeiket, közhasznú híreiket a vasarhely24@gmail.com e-mail címre, vagy a Facebook oldalunkra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik