Belföld

1,4 milliárdért költöznek Orbánék

Ennyit szán a kormány a budai Várban található karmelita kolostor átalakításával kapcsolatos közbeszerzésre és tervezésre.

A tervek szerint két éven belül oda költözik át a Miniszterelnökség Központi Hivatala – írja az MTI a csütörtöki Magyar Közlöny alapján.

A közlöny szerint az átépítés miatt szükségessé váló tervezés-, mérnök-lebonyolító, mérnök-tanácsadó és műszaki ellenőr kiválasztása céljából lefolytatandó közbeszerzési eljárások fedezetére 756,2 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból.

A kormány felkéri Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával gondoskodjon arról, hogy a 2015-ös és a 2016-os központi költségvetésében összesen 704,3 millió forint összegű forrás álljon rendelkezésre a kolostor átépítésével összefüggő beruházástervezési, mérnök-lebonyolító és mérnök-tanácsadó, valamint műszaki ellenőri feladatokra. Ebből a beruházás céljaira 2015-ben 585,4 millió forintot, 2016-ban pedig 118,9 millió forintot használnának fel – olvasható a kormányhatározatban.

Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-éig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.

Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-éig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik.

A kabinet a július 18-ai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatában rendelte el az ingatlan felújítását és átépítését úgy, hogy 2016. március 15-éig a karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, valamint az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözhessen a Miniszterelnökség Központi Hivatala.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik