Belföld

Zenei napok huszonkettedszer Vásárhelyen, most a Steinway-jel

Az idei táborban augusztus 2 és 10 között központi szerepet kap Vásárhely vadonatúj koncertzongorája, melyet ingyenes koncerten a helyi közönség is meghallgathat.

 

Zeneiskolások és zenepedagógusok részvételével augusztus 2-án kezdődik az idei tábor, melynek a zeneiskola ad otthont, mondta el megkeresésünkre Vágó János a Péczely Attila igazgatója, aki hozzátette nemcsak a helyszínt, a hangszereket is ők biztosítják, így a résztvevőknek lehetőségük lesz a város nemrégiben vásárolt Steinway zongoráján is játszani.

A zongorának, mint minden hangszernek, bejátszási ideje van, ez a tábor erre is kiváló alkalom. Radványi Mária tart majd rajta órákat. Sőt idén Dani Imre a Zeneakadémia végzős növendéke egész estés koncerten eleveníti meg Bach, Brahms és Berg műveit a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Az augusztus 5-i keddi koncert, csakúgy mint a többi tábor ideje alatt tartott, ingyenesen lesz látogatható – mondta el Vágó János.

A művésztanár elmondta, mint nem zongorista ugyan, de elsőként próbálhatta ki a nagyszerű hangszert, de az utána rajta játszó zongoratanár kollégájának is ugyanaz a véleménye, csodálatos és hihetetlen hangzása van. A laikus hallgató pedig egy vegyes hangszeres koncerten, azt veszi észre, hogy sokkal szebben és harmonikusabban szól egy zenei mű ezzel a zongorával.

A XXII. Augusztusi Zenei Napokat a kortárs magyar zenét bemutató koncert zárja, amelyen több már-már klasszikussá váló darab újragondolását is megismerhetik a hallgatók. Dani Imre koncertje mellett minden nap az Unitárius Templomban, a Völgy utcán ingyenesen látogatható koncerteken adnak a tábor résztvevői bizonyságot zenei tudásukról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik