Belföld

Borbás Zoltán perli az államot

Kártérítést követel a korábban bűnszövetségben elkövetett csalással vádolt, hat hónapig előzetes letartóztatásban tartott hódmezővásárhelyi vállalkozó.

Kártérítési pert indít az állammal szemben a hódmezővásárhelyi Borbás Zoltán – tudta meg a Délmagyarország.

Borbás nevét a Tolvajkergetők májusi, vásárhelyi akciója nyomán ismerte meg az ország, a helyiek számára azonban korábban sem volt ismeretlen a helyi vállalkozó.

A férfi ellen még tavaly ősszel indult nyomozás társtettességben elkövetett, nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A rendőrök akkor azt gyanították, tagja annak a szervezetnek, amely olcsó gázolaj ígéretével több tízmillió forinttal vert át mezőgazdasági cégeket.

Több ingatlanunkban tartottak házkutatást, telefonjainkat, laptopjainkat, más adathordozóinkat is lefoglalták, azzal, hogy bűncselekmények bizonyítékai lehetnek rajtuk. Nem értettem az egészet, mert amiről beszéltek, annak nem voltam se tudója, se látója – nyilatkozta a napilapnak Borbás.

Akkor hat hónapra előzetes letartóztatásba került, majd szabadon engedték, most júliusban pedig ejtették is az ellene felhozott vádakat.

Azt, hogy láttam a gyerekeimet sírni miattam, hogy ujjal mutogattak rájuk az óvodában, hogy azóta is pszichológushoz kell őket vinni, és azt a 6 hónapot, amit nélkülük töltöttem, nem adhatja vissza senki – nyilatkozta a Délmagyarországnak annak kapcsán, miért is indít pert a magyar állam ellen.

A kért összegről, az ügyvédjével folytatott egyeztetés után dönt majd.

További részleteket, valamint a kártérítés intézményével kapcsolatos jogi szakvéleményt a Delmagyar.hu oldalon olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik