Megszólalt a volt nagykövet-jelölt

Szentmihályi Szabó Péter nem akart zavart kelteni az olasz-magyar kapcsolatokban – nyilatkozta a legnagyobb olasz napilapnak.

Korábban a témában:

A római nagyköveti jelöltségről való lemondásáról és az őt érő antiszemita vádakról nyilatkozott Szentmihályi Szabó Péter a Corriere della Sera olasz napilap szombati számában. A telefonos interjúban elmondta, azért állt félre, mert nem akarta megzavarni az Olaszország és Magyarország közötti kapcsolatokat.

Hangsúlyozta: az őt érő támadások alaptalanok, előítéletekre és hamis felvetésekre épülnek. „Nem tartom magam antiszemitának. Messze áll tőlem minden rasszista vagy idegengyűlölő érzelem. Ha tudni akarja a véleményemet, a vita nem velem szemben folyt, hanem a magyar kormánnyal és Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben” – jelentette ki. 


A Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közölte, hogy Szentmihályi Szabó Péter arról tájékoztatta a tárca vezetőségét, hogy semmilyen nagyköveti posztot nem kíván betölteni.

A legnagyobb olasz napilapnak arra a kérdésére, miként látja az európai antiszemitizmus erősödését, Szentmihályi Szabó Péter kijelentette: “Azt hiszem, egy kicsit túlzott az ijedelem. Azt olvasom, hogy Európa majdnem minden országában növekedne az antiszemitizmus. De úgy gondolom, hogy a dolgokat a helyes dimenzióban kell látni és elszigetelt epizódokról kell beszélni. Mindenesetre, azt mondhatom, hogy ez nem Magyarország esete. Nagyon keveseket érdekel ez a probléma.” 


A Corriere della Sera a visszalépést részben a római külügyminisztérium korábbi közleményével magyarázza, amelyben az olasz diplomácia olyan személyiség jelölését szorgalmazta, aki „hatékonyan tud hozzájárulni a két ország közötti kapcsolatok megerősítéséhez”. A lap pénteken közölte, hogy az ügyben az Anti-Defamation League New York-i székhelyű amerikai zsidó szervezet levélben tiltakozott az olasz külügyminiszternél.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.