Belföld

Megsértették Áder jó hírnevét

Kerék-Bárczy Szabolcsnak egy Indexnek adott interjújában mondott szavaiért kell felelnie.

Megsértette Áder János köztársasági elnök jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Kerék-Bárczy Szabolcs – mondta ki a Székesfehérvári Törvényszék, amelynek határozatáról a Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatta vasárnap az MTI-t.

A közlemény szerint a Székesfehérvári Törvényszék július 16-án született elsőfokú ítéletében megállapította: Kerék-Bárczy Szabolcs megsértette Áder János jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy az Index portálon 2014. március 21-én megjelent interjúban valótlan állításokat közölt.

Mint a közleményben olvasható, a bírósági eljárás során Kerék-Bárczy Szabolcs nem tudta bizonyítani állítását, ezért a bíróság őt sérelemdíj megfizetésére kötelezte.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció politikusa a per tárgyát jelentő interjúban az első Orbán-kormány működéséről és azzal összefüggésben vezető fideszes politikusok állítólagos megjegyzéseire hivatkozva, az egyéni meggazdagodásról beszélt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik