Belföld

Együtt PM: Itt a Fidesz Hunvald-ügye?

Rogán készülhet rá, hogy újra bekerül az RTL Híradóba? Újabb gyanús ingatlanügyletet emleget Juhász Péter.

Az Együtt-PM közérdekű adatigénylést nyújt be az összes belvárosi üzleti ingatlan értékesítése ügyében, hogy kiderüljön, hány esetben érte vagyonvesztés az önkormányzatot, így a budapesti polgárokat Rogán Antal vagyonkezelési gyakorlata miatt – tudatta Juhász Péter. A szövetség társelnöke ezúttal azt állította, hogy a birtokukba került dokumentumok szerint az ismert tévés, Gianni Annoni úgy nyitott éttermet, hogy négyzetméterenként 180 ezer forintért jutott hozzá egy Arany János utcai ingatlanhoz, holott a környéken ez az ár elérheti az 1 milliót is.

Fideszes Hunvald-ügy? 

Az ingatlan értékbecslője Rubovszky György cége volt. A mentelmi bizottság KDNP-s elnökének lánya pedig a belvárosi KDNP elnöke – mondta Juhász Péter, aki szerint az eset kísértetiesen hasonlít a Hunvald-ügyhöz, amiben szintén baráti értékbecslők szakvéleményei alapján értékesítettek nyomott áron nagy értékű ingatlanokat.

A sajtótájékoztató után az V. kerületi önkormányzat bűnözőnek nevezte Juhász Pétert, de az Együtt-PM szerint a közleményben foglaltakkal ellentétben, Juhász Péter senkit sem rágalmazott meg, amiről bírósági papírja is van.

Korábban az RTL híradója kormánykritikus blokkjában már foglalkozott Juhász Péter ötödik kerületi ingatlanügyeket érintő állításaival, azzal, hogy egy Szerb utcai ingatlanhoz (amelyben Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi alpolgármester mellett állítólag Habony Árpád is él) a szomszédos telekről építenek kocsibejárót. A Fidesz-frakcióvezető már megjósolta, hogy mikor támadja az RTL Klub híradója, a Figyelő pedig csütörtökön megjelent legfrissebb számában azt írta, hogy Simicska Lajosnak jó a kapcsolata a csatornával, viszont meggyűlt a baja Habony Árpáddal, aki párton belüli hatalmi játszmában Lázár János miniszterrel ellentétben Rogán Antal mellé állt.

Hogy is van ez? 

Az V. kerület közleménye szerint Juhász állításával szemben az igazság az, hogy az önkormányzat egy belső udvari helységet adott el az étterem konyhájának a bővítésre. Ez a belső udvari helység évek óta használaton kívül volt, csak az étterem irányából megközelíthető, és az önkormányzat számára veszteséget termelt, hiszen senki sem vette bérbe, viszont több százezer forint közös költséget kellett fizetni utána. Az értékbecslést végző Város Fm Kft. 1995 vége óta dolgozik a Belváros- Lipótváros Vagyonkezelő Zrt.-nek. Tizenkilenc éve állnak kapcsolatban a Belvárossal, korábban a baloldali kerületvezetés is őket foglalkoztatta. A cég fő feladata az önkormányzati ingatlanregiszter karbantartása. Juhász Péter állításával ellentétben az értékbecslést nem minden esetben a Város Fm Kft. végzi, mert nagy értékű ingatlanok értékesítése esetén Belváros-Lipótváros Önkormányzata minden alkalommal igazságügyi értékbecslőt kér fel – áll a közleményben. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik