Belföld

Búcsú Holik Tamástól

Katonai tiszteletadás mellett helyezték végső nyugalomra Holik Tamás rendőrzászlóst.

 

Családtagok, rokonok, barátok, kollégák, ismerősök, tisztelői kísérték utolsó útjára Holik Tamás r. zászlóst július 17-én Szeged-Tápén. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának motoros járőrvezetője 2014. július 7-én szolgálatteljesítés közben vesztette életét. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a szolgálat halottjává nyilvánította.

A rendőrség személyi állománya nevében Szilágyi Róbert r. alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese búcsúzott.

Beszédében kifejtette, Holik Tamás nyitott, vidám, jó kapcsolatteremtő képességgel megáldott rendőr volt. Kiváló egyéniség, aki a jó munkát értékelte, munkatársait tisztelte.

Mint fogalmazott, az élet minden területén becsülettel és szorgalommal helytállt. Határozott elképzelésekkel, végtelen türelemmel igyekezett a lelkiismerete szerinti leghelyesebb döntések meghozatalára. Elkötelezettsége a rendőri pálya iránt kivételessé tette.

A szertartáson lerótta kegyeletét Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, a megyei rendőr-főkapitányságok és a társszervek vezetői.

police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik