Belföld

Főpolgármester-jelöltet állítanak Schmuckék

Önálló főpolgármester-jelöltet állítanak az őszi választáson a szociáldemokraták, a jelölt személyéről csütörtökön döntenek a párt kerületi vezetői - jelentette be Schmuck Andor.

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának kongresszusa úgy döntött, hogy a párt önállóan képviseli az önkormányzati választáson “Jó lakni, és jól lakni” elnevezésű programját. A településeken élőknek biztosítani kell a közbiztonságot, szociális biztonságot, köztisztaságot, de ugyanilyen fontos, hogy a szolidaritás jegyében senkinek ne kelljen félnie, hogy nem jut hozzá a napi betevőjéhez – fejtette ki.

Schmuck Andor jelezte: az önkormányzati választáson szívesen érvelnek, vitatkoznak, de lejáratni, mocskolódni nem fognak. Látványos akciókat terveznek, amelyek világossá teszik, hogy Magyarországon szükség van olyan politikai erőre, amely cselekszik. Hozzátette: a szolidaritás, az igazságosság és az esélyegyenlőség elve mentén hajlandóak együttműködésre más szervezetekkel.

Schmuck Andor szerint a baloldali pártok személyekben gondolkodnak, ahelyett, hogy programban gondolkodnának. Mindegy, ki a főpolgármester, ha nem látjuk, mit kíván tenni Budapestért, az itt élőkért. A pártelnök közölte, elutasítják a kirekesztő, rasszista megnyilvánulásokat, ezért a Demokratikus Koalíció szombati rendezvényén történtek miatt megszakítják az együttműködést a DK-val mindaddig, amíg az nem tisztázza a szerepét a történtekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik