Belföld

Ráküldené a nemzetbiztonságot a Norvég Alapra a CÖF

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szerint a közpénzeket felhasználó civil szervezetek, így a Norvég Civil Alap pályázói sem térhetnek ki az állami ellenőrzés alól - tájékoztatta a civilszervezet vezetősége hétfőn az MTI-t.

Az állami ellenőrzés nemcsak lehetséges, hanem kötelező is, illetve ez a hitelesség feltétele – tartalmazza a közlemény. A norvég állam költségvetéséből az általa kiválasztott Ökotárs Alapítványhoz érkező civil támogatások közpénznek minősülnek. A felhasználás kölcsönös ellenőrzése mindkét állam érdeke, mert a pénzeket csak közösen elfogadott célokra, a magyar pénzügyi és számviteli szabályozás keretei között lehet felhasználni – írták. Ugyanakkor a két állam egymás pártpolitikai viszonyaiba közvetve sem avatkozhat be – tették hozzá.

Felidézik, hogy a magyar civil törvény szigorú szabályok alapján előírja a civilszervezetek működésének feltételeit, a pályázatok elbírásának rendjét, a nyertes pályázatok elszámoltatásának módozatait. Eközben az Ökotárs Alapítványon keresztül 20-40 millió forinthoz jutó szervezetek folyamatosan bírálják a regnáló kormányt és a polgárság többségi támogatását bíró civil közösségeket, kiemelten a CÖF-CÖKA-t, amivel azt bizonyítják, hogy az ellenzéki pártokhoz kötődnek. Ők az ellenzéki internetes médiumok működtetői, és nem riadnak vissza hamis bizonyítékok közreadásától sem – fűzték hozzá.

Választ várnak arra, hogy az egymilliárdos keret 40 százaléka miért csupán 10-15 pályázóhoz jut el, és miként lehetséges, hogy a pályázati támogatásra szánt összegek hosszú ideig parkolnak az alapítvány számláján – írták. Ebben a helyzetben a CÖF-CÖKA nem engedheti becsületes civil közösségének besározását, és szükségesnek látja a nemzetbiztonsági ellenőrzéseket is – fogalmaztak.

Továbbá szükségesnek tartják megvizsgálni “a 20-40 millió forintot elnyert szervezetek külföldről érkező pénztámogatásainak szerződéses hátterét, a bértollnokoknak kifizetett összegek adózását. A CÖF-CÖKA érdekelt a vizsgálatokban, mert lelepleződhet az álszent, esetlegesen idegen érdekek szolgálatát vállaló civilszervezetek képmutatása. Láthatóvá válik az ellenzéki erők anyagi bázisa” – közölte a CÖF-CÖKA.

Az Együtt-PM visszavág

Az Együtt-PM Szövetség szerint, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) mai közleménye arról árulkodik, hogy a Békemenet álciviljei más szemében a szálkát is meglátják, míg a sajátjukat egy óriási gerenda sem zavarja. Ha valakinek, hát nekik nincs semmilyen alapjuk arra, hogy becsületről és tisztességről papoljanak, főképpen úgy, hogy amit mondanak az maga is hazugság – írja a szövetség hétfői közleményében.

Hozzáteszik, hogy meg vannak győződve arról, hogy az Ökotárs Alapítvány szabályszerűen, a törvények maximális betartása mellett működik. Ők, és a kormány által putyini módszerekkel üldözött civil szervezetek nem támadják, hanem éppen védik a magyar polgárok érdekeit, és a magyar demokráciát. Orbán Viktortól, és címzetes álciviljeitől is.

Mint írják, a CÖF-nek egyébként továbbra is van mit sepernie a saját portáján. Továbbra sem adtak megnyugtató választ arra, hogyan finanszírozzák milliárdos működésüket, ebbe beleértve a Békemenet szervezését és a Bajnai Gordon ellen folytatott gyűlöletkampányt – zárul a közlemény.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik