Belföld

Párbeszédre és nem verésre számított Gulyás Márton

„Nem az én szégyenem, hanem a DK-é, a miskolci MSZP-é és Együtt-PM-é, hogy főszereplője lettem a szombati tüntetésnek” – mondta a Klubrádióban Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője. Szerinte Pásztor Albert                ugyanazt a rasszista kártyát játssza ki, mint a Jobbik és a Fidesz.

Gulyás azt is elmondta, hogy Eörsi Mátyás a tüntetés után bocsánatot kért, amiért arról beszélt az ATV-ben, hogy a romabűnözés statisztikailag létező dolog. Pozitívan értékelte, hogy Gyurcsány Ferenc gyorsan bocsánatot kért tőle. Úgy véli viszont, hogy ha Gyurcsány valóban kijátssza ezt a kártyát, akkor nem a Jobbiknak lesz felelőssége abban, hogy a közbeszédben teljes legitimációt nyer a rasszalapú megkülönböztetés.

Gulyás azt is elmondta, hogy van rendőrségi feljelentés, de nem ő tette, mert piszlicsáré ügynek tartja a megverését, azt a rendőrség hivatalból indította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik