Belföld

Majtényi: a Lex RTL-re sem magyarázat a kétharmad

A jogszabályoknak morális tartalmakat kell megjeleníteniük. Ez különösen igaz az adózásra – mondta a Népszavának az  Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője.

Az egykori Országos Rádió és Televízió Testület volt elnöke szinte teljesen leszokott a híradóról, csak néhány napi- és hetilap érdekli. Az RTL Klub felbátorodását fontosnak tartja, de az sem tart sokáig egy olyan országban, ahol a politikusok már megdöbbennek, ha a sajtó néha a munkáját végzi. „Úgy látszik, húsz év alkotmányosságát nulla perc alatt el lehetett felejteni.”

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője a Népszavának azt mondta, hogy a Lex RTL semmivel nem igazolható. A jog itt egyszerűen egy parancsra született, nem erkölcsi követelményeket képvisel. Erre ugyanúgy nem volt felhatalmazása a Fidesznek, mint az alkotmány átírására. Vannak ügyek, amelyekbe belenyúlni egyáltalán nincs demokratikus felhatalmazása senkinek, függetlenül attól, hány mandátumot szerez – tette hozzá.

Majtényi László szerint az állam „az emberi jogokat nem a választási eredmények függvényében biztosítja. Ezek a jogok azért illetnek meg bennünket, mert emberek vagyunk. Ilyen jogok például azok, amelyek a sajtó szabadságát szolgálják. A magyar államot már szinte csak a nemzetközi jogi kötelezettségei kényszerítik arra, hogy a jogainkat úgy-ahogy tiszteletben tartsa”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik