Belföld

Eltüntetik a választási papírokat

Belicza Bea
Belicza Bea

szocioriporter. 2014. 07. 07. 11:03

A választási eljárásról szóló 2013. évi törvény előírja: a szavazás után a szavazólapokat a helyi választási irodában kell elhelyezni, és kilencven napig meg kell őrizni úgy, hogy azok illetéktelen személyek számára ne legyenek hozzáférhetőek.

A szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon a választási iratokat – a jegyzőkönyvek kivételével – meg kell semmisíteni, és a jegyzőkönyvek első példányát a Magyar Nemzeti Levéltárnak át kell adni.

Vagyis a szavazólapokat hétfőn meg kell semmisíteni a helyi választási irodákban, ahogyan az ajánlóíveket, a kinyomtatott szavazóköri névjegyzéket, a mozgóurnát igénylő választópolgárok kinyomtatott jegyzékét is. A Nemzeti Választási Irodának pedig törölnie kell a szavazóköri névjegyzéket, valamint a levélben, illetve külképviseleteken szavazók névjegyzéki adatait.

Ha azonban a választás eredményével összefüggő büntetőeljárás van folyamatban, akkor az érintett iratokat az ügy jogerős lezárásáig kell megőrizni.

A Fővárosi Törvényszék döntése alapján a 90. napon túl is meg kell őriznie egy választási irodának az országgyűlési választásokon használt ajánlóíveket, hogy az érintett választópolgárok megtudhassák, visszaéltek-e az adataikkal. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet május 22-én közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék két elkülönített eljárás végén is arra kötelezett – egyelőre nem jogerősen – egy választási irodát, hogy a hozzá forduló felperes választópolgárokat tájékoztassa arról, mely ajánlóíveken szerepelnek személyes adataik. Egyben döntés született az ajánlóívek zárolásáról is.

Sajtóértesülések szerint a 2014-es országgyűlési választások során több párt is visszaélt a választópolgárok ajánlóíveken megadott személyes adataival. Az adatokat a polgárok ugyan önként adták meg az általuk választott pártoknak jelöltállítás céljából, ám a gyanú szerint a pártok egy része ezeket kicserélte és átmásolta saját ajánlóívére, annak érdekében, hogy a jelöltséghez, illetve az országos lista állításához szükséges számú ajánlást megszerezze.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.