Belföld

Pártpolitika-mentes önkormányzatokat vizionál Kósa

A budapesti választási rendszer elemeinek megváltoztatásáról nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Fidesz ügyvezető alelnöke.

“Az egész átalakításnak az a lényege, hogy a pártpolitikát kiszedjük az önkormányzati rendszerből” – mondta a Magyar Hírlapnak Kósa Lajos.

A fideszes politikus a lap szombati számában közölt interjúban kifejtette: csak a Fővárosi Közgyűlés tagjainak megválasztási szabályait változtatták meg. A testületbe az eddig pártlistákról bekerülő pártpolitikusok helyett ezentúl önkormányzati, kerületi vezetők jutnak majd be.

“Szerintem az októberi választások után pártfrakciók sem fognak alakulni a Fővárosi Közgyűlésben, mert ennek nem lesz sok értelme. A polgármesterek ugyanis tényleg önkormányzati érdekeket képviselnek, ezeket pedig pártalapon nem lehet megszervezni” – vélekedett.

Arra a kérdésre, mi lesz, ha a törvénymódosítást esetleg alkotmányellenesnek találja az Alkotmánybíróság (Ab), azt válaszolta, akkor majd az útmutatásai szerint kijavítják a törvényt, így 2019-ben, a következő önkormányzati választáson a javított szöveg alapján kell majd választást tartani.

Hangsúlyozta azonban: a most elfogadott jogszabályról még nem állapítottak meg semmit, tehát alkotmányos. “Nehezen tudom elképzelni, hogy addig az Alkotmánybíróság bármilyen határozatot hoz ebben az ügyben, amíg Áder János köztársasági elnök július közepén kihirdeti az önkormányzati választás időpontját, amely októberben lesz. Alkotmányos szabály az is, hogy a választások kitűzése után a törvényt már nem lehet módosítani” – mondta. Arra a kérdésre, van-e a módosítással kapcsolatban érvényes beadvány az Alkotmánybíróságnál, azt válaszolta, nem tud ilyenről.

Kósa Lajos a lapnak beszélt arról is, nem lát olyan érvet, ami amellett szól, hogy az áprilisi és májusi választási eredmények ne ismétlődhessenek meg októberben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik