Belföld

Tízmilliókkal vághatott át önkormányzatokat egy vásárhelyi cég

Folytatódott a 2006-os tiszai árvíz utáni nagytakarítást végző BS Alfa Bt. vezetői elleni büntetőper. A vád szerint közel százmillió forintot csaltak ki rosszul, feleslegesen, illetve el sem végzett munkákért cserébe megyei településektől.

Tanúk meghallgatásával folytatódott csütörtökön a 2006-os tiszai árvíz utáni fertőtlenítési munkákat végző, vásárhelyi BS Alfa Bt. vezetői elleni büntetőper a Szegedi Törvényszéken.

A vádirat szerint, a katasztrófahelyzeten nyerészkedő cég képviselői, szakszerűtlenül, illetve feleslegesen elvégzett munkákért cserébe, a döntéshozókat megvezetve, egyenként több tízmillió forintot csaltak ki helyi önkormányzatoktól.

Téves tudatállapotban

A csalássorozatnak jelenleg 12 vádlottja van, köztük a hódmezővásárhelyi bt. két vezetője, a tényleges munkára papíron felkért, fiktív alvállalatok képviselői, valamint a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság akkori igazgatóhelyettese, aki a vád szerint  a Tisza-menti települési önkormányzatok vezetőit rábírta arra, hogy a céggel szerződjenek.

Az ügy érdekessége, hogy 2009-ig még a BS Alfa Bt. ügyvezetői kerestek jogorvoslati lehetőséget a bíróságokon, mivel több önkormányzat nem tudta, vagy nem akarta kifizetni az általuk felszámolt összeget. A Legfelsőbb Bíróság akkor jogtalannak ítélte a cég követeléseit. Ezt követően indult büntetőeljárás ellenük. Ekkor derült ki az is, hogy nem csak, hogy rosszul végezték el a rájuk bízott munkát, de több, általuk megbízott cég nem is erre szakosodott, illetve tevékenységi körükbe csak 2006 után került bejegyzésre a szennyeződésmentesítés.

Vásárhely és Tiszasziget fizetett

A törvényszék tárgyalási jegyzékében olvasható összegzés szerint 14 önkormányzattal kerültek kapcsolatba. Átlagosan 32 forint per négyzetméter, áfás megbízási áron, 1-294 hektár közötti területek fertőtlenítésére kötöttek megbízási szerződéseket. Az önkormányzati vezetők – a bíróság megfogalmazása szerint – „téves tudatállapotban” a bt. által benyújtott számlák megfizetésére 283 millió forint állami támogatást igényeltek a vis major alapból. Az állam összesen 58 millió forintot utalt át. A ráeső rész fennmaradó részét Hódmezővásárhely és Tiszasziget fizette ki. Vásárhely 21,1, a Tisza-parti falu 16,5 millió forintot.

Még nincs vége

A tegnapi tárgyaláson tanúk meghallgatására került sor – mondta el a Vásárhely24 megkeresésére a Szegedi Törvényszék Sajtóosztálya, az elhangzottakról azonban nem kívántak tájékoztatást adni, lévén az „egyes bizonyítékok kiemelésével az ügy mérlegélésébe bocsátkoznának”, amelyre kizárólag az ítélethozatal után van lehetőségük.

Annyit azonban elárultak, szeptember 23-án tartanak újabb tárgyalást az ügyben.

Az ítélethozatal időpontja jelenleg nem határozható meg, ugyanis a bíróságnak még további bizonyítást kell lefolytatnia – közölte a törvényszék.

(Borítókép: illusztráció; forrás: Hódmezővásárhely.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik