Belföld

Eldőlt: doktorit ér az olimpiai érem

Önállóvá válik a Testnevelési Egyetem szeptembertől, állami fenntartásba kerül a Pető Intézet és bevezetik a kancellári rendszert a felsőoktatási intézményekben – módosították az oktatási törvényt.

A felsőoktatási törvényből kikerül a gazdasági főigazgatói poszt, ennek megtartását, esetleges betöltését az intézmények saját hatáskörébe utalták. Szeptembertől bevezetik a kancellári rendszert, ilyen megbízást az kaphat, aki felsőoktatási intézményben, gazdasági társaságban, központi vagy területi közigazgatásban három éves vezetői gyakorlattal és felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A kancellári rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti, az oktatásban dolgozók munkáltatói joga ugyanakkor továbbra is a rektornál marad.

A Testnevelési Egyetem kiválását a Semmelweis Egyetemből a sportegészségügy és sporttudomány területein jelentkező legfontosabb feladatok közötti kapcsolatok intézményes megerősítésével indokolták. Az új, fővárosi székhelyű, állami felsőoktatási intézmény magában foglalja majd az Országos Sportegészségügyi Intézet egyes, nem betegellátást végző egységeit, valamint a sporttudományhoz és sportegészségügyhöz kapcsolódó kutatási tevékenységeket is.

A jogszabály szerint a sporttudományi felsőoktatásban az olimpiai érem megszerzése “a doktori fokozattal egyenértékűnek minősül”, míg a művészeti felsőoktatásban bizonyos díjak ugyanígy annak minősülnek. A módosítás rögzíti továbbá a Pető Intézet állami fenntartásba vételét, kiemelve, hogy a többi állami fenntartású intézménnyel azonos módon biztosítják a főiskola állami ösztöndíjas helyeit. A köznevelési intézménye pedig gyakorlóiskolai státusba kerül, amely nem csak állami finanszírozást, hanem a felsőoktatási gyakorlóhelyeknek biztosítható speciális többletforrások lehetőségét is biztosítja.

A változtatás köznevelést érintő része értelmében a pedagógiai szakszolgálati intézményekben, gyermekvédelmi szakellátási intézményekben és javítóintézetekben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak számára is biztosított lesz az évi 25 munkanapnak megfelelő pótszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik