Belföld

22 millióért tanulmányozza az állam a Rubik-kockát

Oldalanként 365 ezer forintot fizet ki a Rubik-kockáról szóló tanulmányért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A kutatást készítő cég vezetőjének ez euróban számolva nem is tűnik olyan durva összegnek – írja az Átlátszó.

A Rubik-kocka művészeti és tudományos hatását, valamint kategóriateremtő jelentőségét vizsgáltatja az állami vagyonkezelő. Hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzésen a CEU Consulting Kft.-t választották ki a kutatás elkészítésére. A céggel nettó 21,9 millió forint értékben szerződtek.

A CEU Consulting tulajdonosa 2007-ig a Közép-Európai Egyetem volt, de ma már a néven kívül az intézménynek semmi köze nincs a céghez. A kft. árbevétele az elmúlt években a mostani megbízásnál jóval alacsonyabb, tavaly 6,6, tavalyelőtt 7 millió forint volt.

A tanulmány nagyjából 60 oldalas lesz – mondta el a cég vezetője, Teszler B. István az Átlátszónak. A dokumentumot két nyelven adják be, egyik részét Teszler szerint „Cambridge-ben vagy a Harvardon, vagy nem tudom, hol írják”, ez indokolja az oldalankénti több mint 300 ezer forintos árat. Teszler szerint ha egy külföldi professzor napidíja 800 euró és ehhez még hozzájön a többi költség, akkor ez már „nem egy olyan ütős történet”, mintha forintban számolna. „A tanulmány java részét nem magyarok írják, és ezáltal nem magyar tarifás” – mondta a cégvezető.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.