Belföld

Tudnia kellett Sesztáknak a cégek trükközéseiről

Míg a fejlesztési miniszter szerint nem az adók eltüntetésére hozták létre az általa alapított cégeket, az önkormányzati viták során neki is szembesülni kellett a problémával – írja az Index.

Az Amway-hálózat kereskedelmi ügyleteihez használhatták azt a mintegy 700 darab, orosz és ukrán állampolgárok nevére bejelentett céget, amelyek létrehozásában ügyvédként Seszták Miklós, jelenlegi fejlesztési miniszter is közreműködött – derül ki az Index cikkéből.

A 2001–2003 közötti cégalapítási lázról és a cégek eltűnéséről Seszták Miklós azt mondta, hogy a megbízásokat egy akkori MLM-cégtől kapta, a cégalapítás a hálózatterjesztés a része volt, ezért semmilyen szabálytalanságot nem követett el. Seszták szerint a társaságokat nem azért hozták létre, hogy aztán csődbe vigyék őket vagy adót kerüljenek velük.

Mindezek ellenére Kisvárda jegyzője az önkormányzatban lefolytatott viták eredményeként 2005-ben a cégek köztartozásai és visszaélésgyanús működése miatt az igazságügyi tárcához fordult segítségért. Seszták Miklós 1998-tól egészen 2014-ig tagja volt a város képviselő-testületének.

A miniszter az Index újabb kérdésére már úgy emlékszik, hogy 2005-ben a településen tényleg téma volt a bejegyzett társaságok helyi iparűzési adóval kapcsolatos magatartása, valamint az is, hogy kik azok az ügyvédek, akik gazdasági társaságok alapításával foglalkoztak abban az időben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik