Belföld

Vágó János indul Almási körzetében

A Vásárhely24 információi szerint Vágó Jánost, a Péczely igazgatóját indítja képviselőjelöltnek a Fidesz Hódmezővásárhely belvárosában.

A belvárosban eddig mindig Almási István indult a képviselői székért, aki a 2012 szeptemberi időközi választáson ült a polgármesteri székbe. Információink szerint a Fidesz ősszel itt Vágó Jánost jelöli, így vélhetően az az értesülésünk is helytálló, miszerint Almási István még egy ciklus vezetésére vállalkozna. A vásárhelyi jelölteket és a polgármester jelöltet hivatalosan július 8-án mutathatják be.

Vágó János tősgyökeres vásárhelyi, itt született 1964-ben. Dolgozott Vésztőn és Kiskunmajsán, majd a 90-es évek közepétől a vásárhelyi zeneiskola tanára lett, annak 2003 óta igazgatója is. A zenetanári pálya mellett, mint kürtművész, karmester, a Városi Fúvószenekar vezetője is. Vásárhely Közszolgálatáért érdeméremmel tüntették ki, 2012-ben megkapta a megyei Prima Primissima díjat, egy évvel korábban zenekarával a Bessenyei-díjat. idén március 15-én a Magyar Arany Érdemkereszttel ismerte el pályáját Áder János köztársasági elnök, melyet Balog Zoltántól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől vehetett át.

Vágó János aktív tagja Vásárhely kulturális és közösségi életének, nincs olyan rendezvény, ahol ő vagy tanítványai ne mutassák meg magas fokú zenei tudásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik