Belföld

RTL-híradó kedden – a kétfejű birkán túl

A kétfejű birka jelképezi a világnak azt a megszokott rendjét, ami békeidőben a kereskedelmi csatornák hírműsorainak fogyasztóihoz eljut. Most viszont háború van, szomorú-szórakoztató médiaháború, így a keddi adásból többek közt azt is megtudtuk, hogy a kormány megszívatta a NENYI-gyárost, L. Simon Lászlónak meg telefonálnia kell ahhoz, hogy meg tudja mondani, mi van a saját törvényjavaslatában.

A nap buktája a mobilparkolás, ami keddtől nemzeti, tehát annak rendje és módja szerint össze is omlott. Az RTL riportja szerint a régi rendszer már nem, az új pedig még nem elérhető időnként, és míg eddig egy parkolást tíz másodperc alatt le lehetett állítani, az állami rendszernek ez két percébe telik.

A nap égése L. Simon Lászlóé, aki módosító javaslatot adott be hétfőn a reklámadó-törvényhez. Az RTL megkérdezte tőle, hogy mi a helyzet most, kell-e a magyar kisvállalkozásoknak fizetni, ha a Google-nél vagy a Facebooknál hirdetnek. L. Simon szerint nem. L. Simon javaslata szerint igen. L. Simon – RTL: 0 – 1. Némi telefonálgatás után ő is megtudta, hogy kell fizetni, húsz százalékot. A nyilatkozatát le akarta tiltatni. A riportban megszólalt egy vállalkozó is, aki pont Nemzeti Együttműködés-nyilatkozatokat gyárt, amivel a Fidesz megválasztásakor ünnepelte magát és kirakatta a közintézményekben. Ezt a Facebookon hirdette, sok helyre emiatt rendeltek. Ha akkor megadóztatták volna a hirdetést, honnan lenne a hivatalokban az a sok szép tacepao, ugye?

A nap mázlistája a felcsúti polgármester tesója, Mészáros János, aki amúgy fideszes képviselő is a miniszterelnök rohamléptekben fejlődő szülőfalujában. Olyan szerencsés, hogy ugyan már június elsejétől nem működhetne trafikja törvény szerint bevásárlóközpontban, valamiért még eddig mégsem záratták be! Viszont berágott, mert múltkor ugyanebben a témában rejtett kamerával forgatott nála az RTL, ezért nem is akart nyilatkozni.

Egy másik riportból kiderült, hogy amúgy is elég sok trafik került fideszes kezekbe, Rogán Antal szomszédjának és testvérének érdekeltségébe például mindjárt kilenc darab. A trafikbiznisz egyébként nem jött be feltétlenül, az állam harmincmilliárdot bukott rajta, a hatezer dohányboltból pedig csak minden harmadik nyereséges vagy legalább nullszaldós. Lázár egyébként tavaly még azt ígérte, bármikor lehet kérdezni a trafikokról, most viszont sürgős dolga akadt, amikor az RTL meg akarta szólaltatni.

Eközben a szomszédban:

Last Days of Tények tumblr

Ajánlott videó

Olvasói sztorik