Belföld

Kormányt lehetne buktatni a Barátok közttel

A reklámadóval véget ért a béke – mondta Polyák Gábor médiajogász, aki szerint a Fidesz nem számított ekkora válaszcsapásra az RTL-től.

Polyák Gábor a bama.hu-nak elemezte a magyar médiában kialakult helyzetet. Eddig „voltak jobboldali meg baloldali újságok, tévék, rádiók, és voltak kvázifüggetlen nagy, kereskedelmi csatornák. A kvázifüggetlenséget persze tessék szó szerint érteni, mert a tulajdonosok mindig tudták, hogy kivel hogyan kell jóban lenni a tulajdonosi körökben. Ebbe a langyos éldegélésbe robbant be a reklámadó, s kavart fel mindent” – mondta a médiajogász.

A reklámadóval egy csapásra véget ért a béke, az RTL Klub felvette a kesztyűt, és a kormány ezzel nem tud mit kezdeni – folytatta a szakember, aki szerint az RTL eddigi működése alapján nem kellett ilyen válaszcsapásra számítania. „A kormány azt gondolta, hogy a populizmus, hogy tehát fizessenek a gazdagok, elég erős bázis lesz ahhoz, hogy ebből is győztesen kerüljön ki.”


Polyák Gábor
Fotó:

Polyák Gábor szerint sokat elmond a médiavalóságról az, hogy szenzációt jelent, hogy az egyik kereskedelmi tévéadón a híradó végre valóban híradó lett.

Kormánykritika a Barátok köztben?

A médiajogász kiemelte: egy kutatásuk szerint az emberek hetven százaléka most, az RTL híradójának megváltozása után hallotta először Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc nevét. Az RTL híradójával most egy új világ nyílt meg, egy új történet kezdődött el – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy egyszer a Barátok köztben is kormánykritika jelenik majd meg, Polyák Gábor azt mondta, hogy az ottani művilágból ez nagyon kiesne – ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte ha a Barátok közt helyett egy hétig csak egy fekete képernyő jelenne meg, azzal a felirattal, hogy elmarad a sorozat a reklámadó miatt, az már lehet, hogy elég lenne egy kormánybuktatáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik