Belföld

Megszüntetik a veszélyt a 3-as metróban

A működési és az utasbiztonság "magas kockázatú veszélyeztetettsége" miatt a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban meg kell kezdeni a vonal felújítását – döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.

Az előterjesztésben a metróvonal rekonstrukciójának és északi meghosszabbításának előkészítésére vonatkozó fejlesztési megállapodás megkötésére tettek javaslatot. Ha a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) július 8-ig nem köti meg a tervezői szerződést, úgy az uniós támogatási szerződésben biztosított, jelenleg a fejlesztésre rendelkezésre álló 635 millió forintos uniós támogatás is elvész.

Az előterjesztés szerint a 3-as metróvonal felújítása halaszthatatlanná vált, a vonal megújítása a működési és az utasbiztonság “magas kockázatú veszélyeztetettsége” miatt sem halasztható, a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban meg kell kezdeni. A vonalon munkanapokon körülbelül 520-540 ezer utas közlekedik, több mint a teljes országos vasúti hálózaton.

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a javaslat kapcsán kényszerpályáról és kapkodásról beszélt. Ugyanakkor kijelentette, a város érdeke, hogy mihamarabb meginduljon a 3-as metró felújítása. Molnár Gyula (MSZP) azt mondta, ne gondolja senki, hogy a javaslat elfogadásával a 3-as metró rendben is lenne. Tarlós István főpolgármester szerint már 2010 előtt “gyalázatos” állapotban volt a 3-as metró, és ehhez képest az “égvilágon semmit sem csináltak” az akkori városvezetők.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik