Belföld

Megtalálhatták az ürülékszigetet a Balatonon

A Balaton közepén fotóztak egy hatalmas szennyszigetet, amit valószínűleg egy nagyobb hajó ürített ki – írja az Origo. Vélhetően ilyen okozta a fertőzést a korábbi úszóversenyen.

A Tihanyi Yacht Club és a szántódi rév között, bent a víz közepén száz négyzetméternél nagyobb szennyszőnyeg lebegett pünkösd hétfőjén – derül ki abból levélből, illetve azokból a felvételekből, amelyeket az Origó olvasója küldött el a lapnak.

A kép készítője szerint a szennyeződést egy hajóból engedhették ki. Az olvasó elmondta, hogy a hajók kémiai vécéinek vízbe ürített tartalmával máskor is találkoztak már, ám ekkora felületen még sosem. Aznap szélcsendes idő volt, tehát nem valószínű, hogy több hajó szennyét összehordta volna a szél, ez valószínűleg egy darab nagy hajótól származhatott. Ebben a vegyszeres szennyvízben ráadásul rengeteg döglött halat is láttak lebegni.

Az Origónak név nélkül nyilatkozó más vitorlázók is megerősítették, hogy időnként látják a vízen annak a nyomait, amikor egy felelőtlen vitorlástársuk a szennyvizet a Balatonba üríti. Ez a jogszabály szerint természetesen tilos: rendelet írja elő, hogy a Balatonon csak olyan hajó közlekedhet, amelynek zárt szennyvízrendszere van. Ez az újabb hajókon beépített tárolótartállyal rendelkező vécét jelent, a régebbi, vécétartály nélkülieken pedig kötelező a fesztiválokról ismerős mobil kémiai WC.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik