Belföld

Két év után elkezdődött a tárgyalás – bár nem verték nagydobra

Több mint 800 károsult várta a Székkutasi MGTSZ vezetősége ellen hűtlen kezelésben indult ügy bírósági eljárását, ám az első tárgyalásról nem sokan tudtak.

Még 2012 szeptemberében nyújtotta be az ügyészség azt a vádiratot, melyben a Székkutasi MGTSZ vezetősége, Szenti Imre és társai, a másik oldalon pedig 800 székkutasi, vásárhelyi és környékbéli károsult érdekelt.

A Hódmezővásárhelyi Városi Bíróságon csütörtökön reggel kezdődött az első tárgyalás jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények megnevezéssel. Az ügyben csaknem két évig semmi érdemleges nem történt, pedig azt nagyon sokan várták.

A tárgyalás kitűzését mindössze a megyei napilap egyik kis keretes hirdetésében találtuk meg, és onnan értesült pár az ügyben károsult, volt vagy jelenlegi tsz tag is. Akikkel beszéltünk, mind azt mondták, a napilapot nem járatják, nem értesültek, vagy csak hallomásból, a tárgyalásról, ahol Szenti Imrét, a tsz elnökét, és további 3 személyt, illetve összesen 8 embert hallgattak meg.

A hétfői Délmagyarországban megjelent fehívás

A tárgyalásról szerdán este szerzett tudomást a károsultak jogi képviselője, dr. Kiss Zoltán ügyvéd is, aki így más elfoglaltsága miatt, pedig bár szeretett volna, nem tudott azon jelen lenni. Az ügyvéd kérdésünkre nemtetszésének is hangot adott, mivel véleménye szerint ennyi érintett esetén sem elég egy eldugott kis hirdetésben hírt adni a tárgyalásról.

A Vásárhely24 úgy tudja a székkutasi önkormányzathoz sem érkezett tájékoztatás a tárgyalásról, pedig azt ilyen esetekben ki szokták küldeni, hogy ott kifüggesztésre kerüljön.

A mai tárgyalás kimenetelét is levélben kérdezzük a Szegedi Törvényszék illetékesétől, amint választ kapunk, beszámolunk róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik