Belföld

Az NFM nekiment az Indexnek

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasítja a portál "Seszták Miklóst támadó, nyilvánvalóan lejárató célzatú csütörtöki cikkében foglalt, rosszindulatú állításait".

Korábban a témában:

“A nemzeti fejlesztési tárca megerősítette korábbi közlését: a miniszter május óta szüneteltetett ügyvédi tevékenységével kapcsolatban tiszteletben tartja a jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. A minisztérium csak annyiban kommentálja a hírportál információira hivatkozó pártnyilatkozatokat, hogy a megszólalók sikertelenül próbálnak fogást találni az új kormánytagon” – áll a közleményben.

Az Index a cikkében arról írt, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Orosz és ukrán állampolgárok nevére néhány kisvárdai címre legalább 700 betéti társaságot jegyeztek be.

A társaságok cégbíróságokon fellelhető dokumentumaiba szúrópróbaszerűen belepillantva az látszik, hogy az egy kaptafára alapított cégek bejegyzésénél közreműködő jogász rendre Seszták Miklós volt – olvasható a portál cikkében.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.