Belföld

Milliókat követel a Telekomtól egy ügyfele

„Megérkeztünk” – ennyit írt öt éve telefonjáról egy fotó kíséretében családjának és ismerőseinek egy férfi Svájcból. 42 ezer forintjába került – írja a HVG.hu.

A Telekom ügyfélszolgálatán annyit közöltek vele, hogy örüljön, hogy csak ennyi lett a roamingdíj, mert egy másik ügyfélnek egy rövid amerikai internetezésért 900 ezer forintot számláztak. A számlát azonban nem volt hajlandó befizetni, egy idő után megszüntették a szerződését és 200 ezret követeltek tőle. Per lett az ügyből.

A bírósági tárgyalásra szakértőt rendeltek ki, aki megállapította, hogy az ügyfél iPhone-ja kontrollálatlan adatkommunikációt folytathatott, így a felhasználónak ellenőrizhetetlen többletköltséget okozott. A Telekom nem tudott felmutatni tanúsítványt sem arra vonatkozóan, hogy az adatforgalmi értékek, ami alapján a pénzt követelték, hitelesek.

A férfi napi 5700 forintos kötbért, a megszüntetett előfizetéshez tartozó telefonszámot és egy jól működő iPhone-t kér a szolgáltatótól, ezért azonban új polgári peres eljárást kell kezdeményeznie. A Telekom szerint azonban a per lezárult, a bíróság egy jóváírás beszámításával teljesítettnek ítélte a szolgáltatónak a kötbér összegével csökkentett követelését – írja a HVG.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik