Belföld

Hogy kitalálta Rogán, hogy mi lesz az RTL-en!

„Politikai zsarolásra használják a híradót, hogy ne kelljen adót fizetniük. Nem engedünk a zsarolásnak!” – írta ma a Facebookon a Fidesz frakcióvezetője. Rogán Antal előre megjósolta, hogy szerepelni fog a hírekben, miután az RTL ellen szólalt fel a parlamentben.

A keddi híradóban terítékre került vagyona, a mindig növő csodalakás a Pasa Parkban, a pelenkatartónak vásárolt Louis Vuitton táska és az A3-asból A6-ossá változott Audi. Idézték az Együtt-PM-et, a párt szerint Rogán fizetése nem elég arra, hogy ilyen nagy lábon éljen. Fel is nyomták az adóhatóságnál.

Rogán hétfői parlamenti felszólalásáról is szó volt, amiben az RTL gazdálkodásának vizsgálatát kérte, egyben maga ellen is kért adóhivatali vizsgálatot, mert szerinte nincs takargatni valója. Azt még nem tudni, vizsgálódik-e a NAV az Együtt-PM vagy Rogán kérelme alapján, de abban az esetben a családi költségvetésbe került minden forinttal el kell számolnia a frakcióvezetőnek.

Hogy érzékeltesse a nagyságrendeket, a híradó bemutatta annak a lakásnak az adásvételi szerződését, amit szintén a Pasa Parkban vett Rogán egyik alpolgármestere. A Rogánénál kicsit kisebb, 140 négyzetméteres lak 120 millió forintba került, ennek a hitelét havonta 450 ezerrel törleszti.

A keddi RTL-híradóban szó volt még a III/II-es ügynök rendészeti államtitkárról, Tasnádi Lászlóról, a Kétfarkú Kutya Párt választások utáni bejegyzéséről, a Népszava megszűnésének belengetéséről és arról, hogy a törökszentmiklósi hajléktalanszálló bezárása után disznóólban húzták meg magukat emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik