Belföld

Az Alkotmánybírósággal kaszáltatnák el az önkormányzati törvényt

Az MSZP az LMP-sekkel és a Jobbikkal együtt összegyűjtötte a parlamenti képviselők több mint negyedének aláírását.

A szükséges 50 helyett 57 képviselő, köztük függetlenek, LMP-sek és jobbikosok támogatták a szocialisták kezdeményezését, amelynek célja, hogy a Fővárosi Közgyűlést a Fidesz szándékával ellentétben ne a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bekerülő politikusok adják – mondta el Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője sajtótájékoztatóján.

Áder pártkatona volt?

Azért vált szükségessé az Alkotmánybírósághoz fordulni, mert Áder János köztársasági elnök a “Fidesz pártkatonájaként” megvédte a “Budapest tönkretételéhez hozzájáruló törvénymódosítást” – fogalmazott Horváth Csaba.

Tóth Bertalan országgyűlési frakcióvezető-helyettes szerint az elfogadott módosítás amellett, hogy a választás előtt néhány hónappal változtat a választási szabályokon, kizárólag a Fidesz érdekeit szolgálja. Az MSZP éppen ezért azt várja az Alkotmánybíróságtól, hogy kimondja: az alaptörvénnyel ellentétes az önkormányzati törvénymódosítás Fővárosi Közgyűlést érintő rendelkezése, mivel az alapján a helyi önkormányzati képviselőket nem közvetlenül választanák a fővárosiak. Emellett pedig az is alkotmányba ütköző lehet, hogy a különböző kerületek szavazati súlya között akár ötszörös különbség is tapasztalható.

Kerületi polgármesterek kerülnek be

A parlament június 10-én fideszes és KDNP-s képviselők javaslatára fogadta el azt a törvénymódosítást, amely alapján átalakul a Fővárosi Közgyűlés, és ezentúl a főpolgármester mellett a 23 kerületi polgármester és 9 listás képviselő lesz a tagja. A listáról a kerületek lélekszáma alapján súlyozva osztják ki a mandátumokat. A közgyűlési döntéseknél bevezetik a kettős többség elvét.

Horváth Csaba a sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva megerősítette, nem lépett vissza a főpolgármester-jelöltségtől, így a mai napig ő az MSZP jelöltje a posztra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik