Belföld

Ötvenezerre büntethetik a vakokat

A vakvezető kutyák sem viselhetnek fehér alapon vörös keresztet. A büntetés 50 ezer forint lehet.

Szabálysértést követ el 2010 óta, aki jogtalanul használja a Vöröskereszt jelképét. Sok látássérült ugyanakkor még mindig a fehér alapon vörös kereszt szimbólumot alkalmazza a vakvezető kutyák hámján: az új vakvezető logót ugyanis kevesen ismerik, nem volt pénz reklámra sem – magyarázza a Borsnak egy látássérült.

A Magyar Vöröskereszt 2007-ben indított kampányt, hogy a jogosulatlanok ne használhassák a jól ismert jelképet. Álláspontjuk szerint ugyanis a Genfi Egyezmény és több magyar jogszabály is kimondja: csak a honvédség egészségügyi alakulatai és a Vöröskereszt Mozgalom tagjai használhatják.

Magyarországon tömegesen elterjedt tévhit, hogy a vöröskereszt az elsősegély jele. Az ugyanis a zöld alapon fehér kereszt – nyilatkozta dr. Varga Réka, a Magyar Vöröskereszt nemzetközi jogásza. A szervezet 2010 végéig adott haladékot a minisztériumoknak, hogy vegyék le épületeikről a vöröskeresztet, korábban a rendőrség segítségével több száz magánautóról is lekerült.

A vakvezető kutyákkal elnézőbbek voltak: esetükben 2011-ig kellett (volna) ezt megtenni. A büntetés 50 ezer forint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik