Belföld

Hasraütésre dönthetnek a képviselők Paks 2-ről

Sem a magyar állampolgárok, sem az országgyűlési képviselők nem tudnak szinte semmit a paksi atomerőmű új blokkjainak előkészítéséről, így döntenek hétfőn háromezermilliárd forint hitel felvételéről – közölte a Társaság a Szabadságjogokért.

A jogvédő szervezet az Energiaklubot képviseli a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal szemben indított perben, amit a döntést megalapozó hatásvizsgálatok és elemzések megismeréséért indítottak. Pénteken a Fővárosi Törvényszék azért utasította el a keresetet, mert kiderült, hogy ezek az információk nem is léteznek, a kormány nem végzett vizsgálatokat az új reaktorokról való megállapodás előtt. Pedig egy két évvel ezelőtti kormányhatározat értelmében ezt meg kellett volna tenniük – tájékoztat honlapján a TASZ.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a perben csak olyan dokumentumokra hivatkozott, melyek nem érintenek lényegi kérdéseket és a kormányhatározat előírásaitól függetlenül is elkészültek volna. Hivatkoztak arra is, hogy a kért adatok nem nyilvánosak, majd a per során kiderült, hogy nem is a minisztérium az adatkezelő. Ugyanerre hivatkozva a Miniszterelnökség is elutasította az adatigénylést. A TASZ szerint ez azt jelenti, hogy nem is léteznek előkészítő számítások, vagy ha mégis, akkor az államigazgatási szervek sem tudják, hogy kinél vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik