Belföld

Télre végeznek a Dózsa György utcával

A beruházás első ütemében a Tabáni templom és a Dózsa köz közötti szakasz újul meg. Ezt még a nyáron befejezik.

Április vége, május eleje óta tart a hódmezővásárhelyi Dózsa György utca kátyúkkal, repedésekkel teli útburkolatának felújítása. Eddig annyit lehetett tudni, hogy szegélyt, új vízelvezetőt és aszfaltozást, illetve ahol kell teljesen új alapot kap az út.

Az önkormányzat most pontos számokat, dátumokat is közölt a beruházással kapcsolatban. A tervek szerint, a Lázártól a Szerencse utcáig, a teljes 1139 méteres utca megújul. A Tabáni templom és a Dózsa köz közötti 425 méteres szakasszal a nyár közepéig (július elejéig), a teljes felújítással várhatóan november 30-áig végeznek.

A projekt összköltsége 188 645 362 forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik