Belföld

Meghúszszorozta vagyonát a felcsúti polgármester

Megelőzte a holnapi bírósági tárgyalást Orbán Viktor jó barátja, Felcsút polgármestere, Mészáros Lőrinc. A község honlapján közzétette vagyonnyilatkozatait, amiért a 444 perelte.

Mészáros Lőrinc vagyona azért is érdekes, mert váratlanul felkerült a leggazdagabb magyarok százas listájára, vagyonát 6,9 milliárdra becsülik. Korábban gázszereléssel foglalkozott, a 2010-es kormányváltás után azonban szép számmal nyert állami pályázatokat és állami földeket.

Korábban még azzal próbálkozott a település jegyzője, hogy zárt borítékban mutatta meg az Átlátszó újságíróinak a polgármester vagyonnyilatkozatát, pedig az közérdekű adatnak minősülne. Azzal érveltek, hogy Mészáros Lőrinc nem polgármesteri tevékenységéből szerezte vagyonát. A településvezető azt írja Felcsút honlapján, hogy saját elhatározásából teszi ki az iratokat, bár a sajtó nem tudott „a puszta kíváncsiságtól és vélt, vagy valós tényeken alapuló, negatív következtetésre okot adó hírek megjelentetésén túl valós célt megjelölni”.

Mészáros az idei vagyonnyilatkozatában 400 millió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítást tüntetett fel, emellett húszmillió forint készpénze van. Egy 2008-ban vásárolt Audi A5 gépjármű tulajdonosa. Polgármesterként fizetést nem vesz fel, jövedelme a Mészáros és Mészáros Kft.-ből van, amiből 943 millió forint osztalékot vett ki, havonta pedig 1 729 917 forint juttatást vesz fel. Felcsúton és Alcsútdobozon rengeteg földje van.

2011-ben még messze nem állt ilyen jól Mészáros. Akkor még csak egymilliója volt takarékbetétben, készpénzben pedig húszmillió forintot tartott. A Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetőjeként havi 200 ezer forintot vett fel, a cégből tízmilliós osztalékot vett ki. Földje is kevesebb volt.

Csak a Mészáros Lőrinc birtokában lévő pénzösszeg tehát húszszorosára nőtt három év alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik