Belföld

ÁNTSZ: nincs hasmenésjárvány

Bár több megyében is feltűnően sok a megbetegedés, azok száma az évszaknak megfelelően alakul – állítja a hivatal.

Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának vezetője az után nyilatkozta ezt az MTI-nek, hogy többek között a Hír24 is beszámolt arról, hasmenésjárvány van több megyében. A főosztályvezető most azt mondta: a múlt hétre és az azt megelőző napokra jellemző meleg időben természetes, hogy nő a gyomor- és bélpanaszokat okozó megbetegedések száma.

Június elején négy megyében jelentettek 3-25 embert érintő gasztroenteritisz-megbetegedéseket, de mint a főosztályvezető hangsúlyozta, ez nem haladja meg az ebben az időszakban általában bejelentett esetek számát.

Ócsai Lajos a megelőzésről szólva kiemelte: nagyon fontos a megszokottnál is gyakoribb kézmosás és az, hogy az ételek – különösen a tojást, tojásfehérjehabot tartalmazók – minél hamarabb hűtőbe kerüljenek. A rossz higiéniai körülmények növelik a megbetegedés kockázatát. A gyerekeknél és az időseknél kiemelten kell figyelni erre, mert a hasmenés következtében náluk fokozott a kiszáradás veszélye – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik