Belföld

Két Kurucz D. falikép ajándékba Vásárhelynek

A két történelmi festményt Kurucz D. István fia adományozta szülővárosának kedden a galériában.

Kurucz D. István az alföldi festészet kiemelkedő alakjának két művét adományozza a művész fia szülővárosának, Hódmezővásárhelynek. A Bánk Bán és Hunyadi László történelmi drámákat illusztráló falikép terveket  1960-ban készítette az érdemes, kiváló és Kossuth-díjas festőművész.

Kurucz D. István alkotásait fia, Kurucz István András festőművész adta át Dr. Kószó Péter alpolgármester és Dr. Nagy Imre múzeumigazgató  jelenlétében kedden az Alföld Galériában. A 100 éve született festőre július közepéig kiállítás emlékezik, majd a festmények átkerülnek a BFMK-ba.

Az 1914-ben született festő Szőnyi István magániskolájában, majd a Képzőművészeti  Főiskola növendékeként folytatott tanulmányokat, ahol Szőnyi mellett Rudnay  Gyula, Benkhart Ágost és Nagy Sándor voltak mesterei. Tanulmányai befejeztével hazatért szülővárosába, ahol első egyéni kiállítását 1941-ben rendezte meg.

A háborút követően bekapcsolódott Hódmezővásárhely politikai és művészeti  életbe, majd 1947-ben Budapestre költözött a Százados úti művésztelepre, s a  Műcsarnokban önálló kiállítással mutatkozott be. 1949-től 1960-ig a Képzőművészeti  Főiskolán a falkép tanszak tanára volt. A tanári és az alkotói munka mellett számos  művészetszervezési feladatot is ellátott. Hódmezővásárhelyi házában, a Tükör utcában művésztelepet alapított, 1954-ben pedig Galyasi Miklós, Andrási Gyula Béla  és Szabó Iván közreműködésével életre hívta a Vásárhelyi Őszi Tárlatokat. A tárlat  fődíját jelentő Tornyai-plakettet 1960-ban nyerte el, melynek élete végéig éppúgy  résztvevője maradt, mint Hódmezővásárhely művészeti és társadalmi életének. Életét és szintén festőművész fia adományát dr. Kószó Péter méltatta.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.