Belföld

MSZP-alelnök lenne Ujhelyi István

Európai parlamenti képviselővé választották, ennek ellenére pályázik a Magyar Szocialista Párt alelnöki posztjára Ujhelyi István – írja mai számában a Népszabadság.

A párt július 19-i kongresszusa tisztújító lesz, miután a választási eredmények következményeként lemondott Mesterházy Attila addigi pártelnök. Ujhelyi szerint a párt Horn Gyula által lefektetett alapjai stabilak, az építmény roggyant meg, ennek megerősítésében részt kíván venni.

A Népszabadság felvetésére, hogy a pártelnökséget épp brüsszeli elfoglaltsága miatt nem vállalta, Ujhelyi azt mondta, hogy aktív alakítója tud lenni a párt európai kapcsolatrendszerének és hidat akar építeni az európai intézmények és Magyarország között. Azt ígérte, ő lesz a párt egyik legaktívabb alelnöke, ha megválasztják.

A lapnak azt is megerősítette, hogy az Európai Parlamentbe jutott két szocialista és két DK-s képviselő közös nemzeti delegációt alkot, amit társelnöki rendszerben vezetnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik