Belföld

Újabb milliós utazások egy minisztériumi listán

A Földművelésügyi Minisztérium közzétette, hogy idén január és június között hova és mennyiért utaztak a vezető tisztségviselők.

A napi.hu dolgozta fel az adatokat, cikkükből kiderül: az első félévben 22,557 millió forintot költött utaztatásra a tárca, a legdrágább út 2,4 milliós költséggel Bognár Lajos helyettes-államtitkárhoz kötődik, aki két társával együtt ennyiért volt 6 napig a Japánban tartott FoodEx kiállítás vendége. Az összeg legnagyobb részét, nem meglepő módon az utazás jelentette, erre 1,5 milliót költöttek, míg szállásra 260 ezret, napidíjra pedig összesen 646,8 ezer forintot fizettek ki.

A második legdrágább út Poprády Géza közigazgatási államtitkár nevéhez fűződik, ő ugyancsak két társával utazott hat napra Szaud-Arábiába összesen 1,6 millió forintért. A delegáció számára nem kellett szállásköltséget biztosítani, így főképp az 1,46 milliós utazási költség az, ami megdobta a számlát, amiért tárgyalásokat folytathatott a katari és szaúd-arábiai élelmezésbiztonsági programokban történő magyar szerepvállalásról – írja a lap.

A harmadik legdrágább utazás ugyancsak Poprády-hoz kötődik, aki három társával 1,589 millióért ment öt napra az Egyesült Arab Emirátusokba, hogy részt vehessen a Gulfood nemzetközi élelmiszeripari kiállításon.

Azonban nem csak az Európán kívüli utak kerültek milliós nagyságrendbe, Feldman Zsolt helyettes államtitkár például két társával valamivel több mint egymillió forintért ment Belgiumba a Mezőgazdasági és Halászati Tanács háromnapos ülésére. Az EU központjának számító országba egyébként kifejezetten sokszor utaztak a szaktárca képviselői, így az elköltött összegek is elég széles skálán mozognak, hiszen ugyanúgy találhatunk 361 ezerbe kerülő utat, mint 1,4 millió forintba kerülőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik