Belföld

Stadionépítést sürgetnek a szombathelyi szocialisták

Sajtótájékoztatót tartott az MSZP szombathelyi szervezete a Haladás-stadionnál. Arra panaszkodnak, hogy nem jön a kormánypártok által megígért tízmilliárd forint, amiből új sportkomplexumot terveznének a városban – írja az MTI.

Tíz hónapja ígérte a térség országgyűlési képviselője, Hende Csaba, valamint Puskás Tivadar polgármester, hogy „heteken belül” elkezdik a tervezést, de még a közbeszerzési eljárást sem írták ki. Azt is panaszolják a szocialisták, hogy még az ideiglenes pálya építésére sem tettek lépéseket, ahol a Haladás a kivitelezés alatt játszhatna.

Czeglédy Csaba képviselő kitért arra is, hogy hat játékos készül elhagyni a klubot, pedig többük esetében az is elég lett volna, ha foglalkoznak velük, nem a pénzen múlt volna maradásuk. Pazarlásnak nevezte, hogy hagyják lejárni játékosok szerződését, akik szabadon igazolhatóvá válnak, és így anyagi veszteség éri a klubot.

Viszonylag ritka, hogy szocialisták stadionért álljanak ki, legutóbb múlt héten beszélt arról MSZP-s politikus, Bangóné Borbély Ildikó, hogy „nem stadionokra kellett volna költeni a pénzt, hanem arra, hogy Magyarország egyetlen polgára, egyetlen gyermeke se éhezzen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik