Belföld

Balog szívesen költözne Miskolcra

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője nem ellenzi azt az ötletet, hogy a tárca a Borsodi megyeszékhelyre költözzön, de nem szabad elfelejteni, hogy 1600 dolgozó családjának kellene várost váltania. A miniszter a helycserékre is magyarázatot adott.

“Ha szívesen látnak bennünket és olyan körülményeket találunk és egy jó megoldás van, akár államtitkárságokra lebontva is, akkor miért ne?” – fogalmazott a Balog Zoltán szerdán az M1 Ma reggel című műsorában újságírói kérdésre válaszolva.

1600 embernek kellene költöznie

Mint elmondta, örül, hogy megkezdődött a minisztériumok elhelyezéséért a “casting”. Hozzátette, hogy már az előző ciklusban is Miskolcon szerette volna elhelyezni az Emmi cigányügyi államtitkárságát, ami akkor nem sikerült.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a tárcánál 1600 ember dolgozik, akinek családja van és Budapesthez kötődik – tette hozzá.

“Én Miskolcon otthon vagyok, nekem nem jelent nehézséget” – fogalmazott a miniszter.

Kedden írt arról az Észak-Magyarország, hogy a fideszes Csöbör Katalin és a szocialista Varga László együtt lobbizik azért, hogy a borsodi megyeszékhely is otthont adjon egy tárcának.

A kormány pénteken közölte, hogy egyes minisztériumokat vidékre költöztetne. Eddig Debrecen, Székesfehérvár és Kecskemét került szóba. A miskolciak úgy vélik, városukban jó helye lenne a Belügyminisztériumnak vagy az Emberi Erőforrások Minisztériumának, aminek vezetője, Balog Zoltán miniszteri meghallgatásán is utalt miskolci kötődésére.

Réthelyi emberei helyett sajátokat választott

Balog Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a tárca államtitkárainak cseréjét is megindokolta. Szerinte a megváltozott feladatokkal magyarázhatóak a posztváltások.

Mindemellett a minisztériumot és a vezetői gárdát ő átvette az előző ciklusban elődjétől, Réthelyi Miklóstól, most pedig a maga választotta emberekkel akar dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik