Belföld

Hende Csaba katonai konfliktustól tart

Nem lehet halogatni az elavult szovjet haditechnika cseréjét, mert tömegesen válhatnak használhatatlanná az eszközök – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Kossuth rádióban.

Drámai változások zajlanak, komoly katonai mozgások vannak az európai biztonsági térben – mondta Hende Csaba kedden reggel. Véget ért annak az illúziónak a kora, ami Magyarország környezetében elképzelhetetlennek tartott egy katonai konfliktust – fejtette ki a miniszter. Szerinte az ukrán válság „erős jelzés”.

Hende Csaba elmondta, hogy a hadsereg – a Gripen vadászrepülők kivételével – nagyrészt elavult szovjet eszközökkel rendelkezik, amik a következő években egyszerre, tömegesen válhatnak majd használhatatlanná. A fejlesztésre 2012-ben tízéves tervet készítettek. A honvédelem költségvetését 2016-tól a GDP 0,1 százalékával növelik majd.

A Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözésének tervéről elmondta, hogy bonyolult kérdés, de érdekes a felvetés. A közlekedési lehetőségek kedvezőek, az internet segítségével pedig bárhonnan el lehet intézni az ügyeket. Egy-két hónapos vizsgálatra van szükség, hogy kiderüljön, adottak-e a költözés feltételei.

Pénteken a kormány bejelentette, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy több minisztériumot vidéki városokba költöztessenek.

Az albán légvédelem

A magyar hadsereg, azaz Magyarország védelmi kiadásait 2013-ban 12%-kal vágta meg Orbán Viktor és kormánya. A kormányfő ugyanakkor a NATO-tól várná a térség biztonsági garanciáit.

A magyar haderő felépítése: 5690 tiszt, 8845 altiszt, 6670 hivatalnok, 7895 honvéd. Azaz több az altiszt, mint a honvéd, és szinte ugyanannyi hivatalnokot tudnánk a harctérre küldeni, mint honvédot. Irattűző állomány, előre!

2014-ben a GDP-arányos védelmi költségek tekintetében Magyarország az egyik legrosszabb NATO-tagállam, mi a GDP-nk 0,72%-át (220 milliárd forint – költjük a bürokratákkal megerősített seregünkre (Luxemburg 0,4%-kal az utolsó, de nekik nincs hadseregük) – a NATO ezért is buzdítja nagyobb fegyverkezésre a tagállamokat.

A 2016-tól beígért 0,1% tehát halottnak a páncélököl.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik