Belföld

Almási: egy kicsit mindannyian ott vagyunk a kormányban

A hódmezővásárhelyi polgármester péntek délben sajtótájékoztatón gratulált Lázár János miniszteri kinevezéséhez.

Péntek reggel kilenc órakor Lázár János átvette a miniszteri kinevezését a köztársasági elnöktől, majd tizenegy órakor a kormány többi tagjával együtt ünnepélyes esküt tett az Országgyűlés előtt, így immáron hivatalosan is ő a harmadik Orbán-kabinet Miniszterelnökséget vezető minisztere.

A beiktatása után Almási István polgármester sajtótájékoztatón gratulált a vásárhelyi képviselőnek.

Mától egy hódmezővásárhelyi polgár Magyarország kormányának egyik legmagasabb tisztségét tölti be, és az egyik legnagyobb felelősséget viseli Magyarország, a magyar emberek életét, jövőjét, sorsát illetően – mondta el a beszéde elején a városvezető.

Kiemelte, bár volt már vásárhelyi politikus magyar miniszter, ilyen felelősséggel járó posztot azonban egyetlen városbeli ember sem töltött még be.

A mai nap azt üzeni a számunkra, hogy nem kell elhagynunk a várost ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Azt üzeni, hogy még a magyar kormány élvonalába is vezethet út Hódmezővásárhelyről, a Nyárfa utcából – fogalmazott a polgármester.

Hangsúlyozta, szerinte minden helybelinek büszkének kell lennie erre a kinevezésre.

Lázár Jánoson keresztül mától mi hódmezővásárhelyiek egy kicsit mindannyian ott vagyunk Magyarország kormányában – zárta a beszédét a politikus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik