Belföld

Az Origo-botránnyal foglalkozik a német sajtó is

A Süddeutsche Zeitung a tervezett reklámadóról és az Origo hírportál főszerkesztőjének leváltásáról közölt cikket csütörtökön, Karácsony Gergely pedig nyílt levélben kéri számon a Deutsche Telekom német vezetőjét.

A Nyomás alatt – a magyar médiumok tiltakoznak a politika ellen című írásban a szerző, Cathrin Kahlweit kiemelte, hogy az Orbán-kormány négy évvel a nemzetközi tiltakozást és az Európai Bizottság eljárását kiváltó médiatörvény után ismét “előveszi a magyar médiumokat”. Szerinte a kínzóeszközök ezúttal a pénz és új jogi előírások, amelyekkel tovább nehezítik a kritikus újságírók munkáját.

A tervezett reklámadó legfelső sávja ugyan csak az RTL Klubot érintheti, de az új teher miatt állami megbízásból közölt reklámok nélkül finanszírozott, ‘kis független médiumoknak is a fennmaradásért kell küzdeniük – tette hozzá az MTI szerint.

Az RTL Klub cáfolja, hogy fontolgatja a kivonulást a magyar piacról, de “éppen ez lehet a szándéka a kormánynak, amely évek óta államosítja a gazdaságot és a médiában is erősen kiépítette a befolyását” – írta Kahlweit. Az Origo főszerkesztőjének leváltásáról egyebek között megjegyezte, hogy “a portál a Deutsche Telekom AG-hoz tartozik, amely februárban szép megbízást kapott a kormánytól: egymilliárd eurót a szélessávú hálózat kiépítésére”.

Közben Karácsony Gergely is megkereste a német cég vezérigazgatóját, akinek először ismerteti az ügyet. Mint írja, erős a gyanúnk, hogy a tulajdonos döntésének hátterében egy 300 milliárd forint (egymilliárd euró) értékű üzlet lappang, mellyel Lázár János államtitkár megzsarolta a lap tulajdonosát, melyben az Önök cége a legnagyobb részvényes.

“Minden tisztelettel kérjük Önt, nyugtasson meg minket, hogy szó sincs arról, hogy az Önök cégénél ilyen megtörténhet! Nyugtasson meg minket és a magyar újságíró-társadalmat, hogy az Önök cége felelős nagyvállalatként alapvető fontosságúnak tartja a sajtó és a vélemények szabadságát! Nyugtasson meg minket, hogy Ön is úgy gondolja, hogy a gazdasági érdekek nem állhatnak minden más fölött!” – kéri az Együtt-PM szakpolitikusa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik