Belföld

Bohócos plakát: Mesterházy felemás pert nyert

Az MSZP lemondott elnöke első fokon pert nyert a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) ellen.

Mesterházy Attila a CÖKA bohócos kampányplakátja miatt indított pert amiatt, hogy bűnözőként ábrázolták. A Fővárosi Törvényszék szerint a CÖKA megsértette a politikus képmáshoz való jogát, de emberi méltóságát, jó hírnévhez való jogát nem.

A bíróság szerint a bohócos plakát belefér a véleménynyilvánítás szabadságába. A Fővárosi Törvényszék arra kötelezte az alapítványt, hogy a Metropol című napilapban tegye közzé az ítélet rendelkező részét, de csak akkor, ha az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedik. (A plakát ugyanis a legnagyobb példányszámú, ingyenes napilapban is megjelent. Egész oldalon. A plakátnak két változata van, az óriás változatban ott van Hagyó Miklós is, az újságban szereplő képről ő hiányzott.) A pert Mesterházy Attila magánszemélyként indította – írta a Népszava.

Korábban a Hír24 megkérdezte az olvasókat, hogy ki lehet a bohóc. Orbán Viktor nyert, az összes szavazat 42 százalékával, a második Fodor Gábor lett, a harmadik pedig Kerényi Imre, de a Rezsidémon is kapott 11 százalékot. Csizmadia László (CÖF-alapító) később elárulta, hogy a plakáton bohóc tanár úr látható álruhás tanítványai, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Hagyó Miklós körében.

„A plakáton lévő bohóc tanár úr mosolyogva üdvözli álruhás társait, akik nap mint nap tőle vesznek leckét, és nagyon jó tanulók, bohóckodásból már kitűnőre vizsgáztak. Ők 2010-ben a választópolgárok által kifüstölt paraziták, élükön a főbohóccal, Gyurcsány Ferenccel” – mondta akkor Csizmadia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik