Belföld

Máris megvan az Origo új főszerkesztője

Sajtóértesülések szerint politikai okokból kellett távoznia Sáling Gergőnek, a portál főszerkesztőjének. A portálon kedden reggel megjelent írás szerint közös megegyezéssel döntöttek leváltásáról.

Pálmai L. Ákos
Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Pálmai L. Ákos lesz az Origo új főszerkesztője. A 444 tegnap este közölte, hogy úgy tudja, az előző főszerkesztőnek azért kellett távozni, mert a szerkesztőség több esetben kritikus volt a kormánnyal szemben, a Lázár János szállodaszámlájáról szóló cikksorozat lehetett az utolsó csepp a pohárban. Az Origon éjjel a fejlécben a “Tiszteletet az Origo.hu főszerkesztőjének” felirat jelent meg, amit reggelre már levettek.

Az Origo ma reggel már közölte is, hogy Pálmai L. Ákos váltja Sálingot, aki négy éve dolgozik a tulajdonos Origo Zrt. televíziós és webvideós üzletágának vezetőjeként. A tulajdonos arra hivatkozik, átszervezi tartalomirányítási szervezetét, hogy alkalmazkodjon a változó médiafogyasztási szokásokhoz.

Pálmai a Magyar Televízió pécsi stúdiójában szerkesztő-riporterként és dokumentumfilm-rendezőként kezdte pályáját. A kilencvenes évek végén egy londoni kommunikációs intézetnél dolgozott, hazatérése után az RTL Klub Fókusz című műsorához ment, majd átment a TV2-höz, ahol 2007-ben Hadas Krisztát váltotta az Aktív és a Magellán című műsorok főszerkesztői posztján, innen került az Origóhoz.

 

 

Mit gondol Isten a szólásszabadságról és a kommentelésről?

Utánajártunk – végigkérdeztük a nagy világvallások képviselőit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik