Belföld

Mesterházy jelképezi a párt bukását

Az MSZP elnökének lemondásáról és a baloldali ellenzék helyzetéről írt a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ) és az osztrák Der Standard.

Az európai parlamenti választásokon a Jobbik meglepetésre a második helyet érte el – idézte fel a Neue Zürcher Zeitung vasárnapi internetes cikkében. Ez az eredmény ugyanakkor – írta a tekintélyes, liberális konzervatív svájci napilap – jóval kevesebb, mint az áprilisi parlamenti választásokon elért húsz százalék. Az, hogy a második helyre volt elég, az NZZ értékelése szerint a szocialisták “katasztrofális” szereplésének és a baloldali tábor széttagoltságának az eredménye.

Az MSZP 11 százalékos eredménye “kíméletlenül feltárta a párt gyengeségét”, és azt mutatja, hogy a pártnak “sehogy sem sikerül saját, baloldali klientúrája előtt hiteles és tartalmilag meggyőző pártként feltűnnie”. Mesterházy Attila lemondása elkerülhetetlen volt az NZZ szerint. A pártelnök a lap értékelése szerint a párt 2002-2010 között kormányzó “régi gárdája marionett bábujának” számított, most pedig “a párt bukását jelképezi” a személye.

A személyi változtatások nem lesznek elegendőek, az MSZP számára ahhoz, hogy legalább középtávon ellensúlyt képezhessen a Fidesz “túlsúlyával” szemben, tartalmi és stratégiai megújulásra van szüksége. Ironikus módon ebben éppen Gyurcsány Ferenc juthat szerephez. A volt kormányfő az utóbbi hónapokban “csak nehezen tudta leplezni, hogy saját magát látja a legmegfelelőbbnek Orbán Viktor kihívójának szerepére”. Most, hogy a pártja az EP-választásokkal a szocialistákkal egy súlycsoportba került, Gyurcsányt “nem lehet többé megkerülni” – írta az NZZ.

Káosz az MSZP-ben

Mesterházy Attila lemondását követően “káosz” alakult ki az MSZP-ben – írta hétvégi számában, a szombati választmányi ülést megelőzően keletkezett cikkében a Der Standard. Az MSZP, a DK és az Együtt-PM “meglehetősen fogcsikorgatva” megkötött szövetsége az áprilisi választásokon mindenekelőtt az új választási törvény miatt jött létre – írta a liberális osztrák napilap. A tisztán listás elv alapján zajló EP-választások, amelyen viszont külön-külön indultak a középtől balra álló pártok, az újság szerint alaposan átrendezték az erőviszonyokat az ellenzék táborában.

Mintegy tízszázalékos szavazatarányával a DK nagyon közel került az MSZP-hez, de Bajnai Gordon Együtt-PM-je is sikert könyvelhetett el hétszázalékos eredményével – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik