Belföld

Etikátlanul járt el a gyulai bírónő

Az etikai tanács szerint Mucsi Erika megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét.

Etikátlanul járt el a “cigánybűnözést” emlegető gyulai bírónő az Országos Bírói Etikai Tanács állásfoglalása szerint, amely a Magyar Bírói Egyesület honlapján olvasható.

Az etikai eljárást néhány hete Makai Lajos, az egyesület elnöke kezdeményezte azért, mert Mucsi Erika, a Gyulai Törvényszék bírája márciusban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában azt fejtegette: “Nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos (…), az átfedések alapot adnak az anomáliák ‘cigánybűnözésként’ való megfogalmazására.”

Az etikai tanács napokban meghozott állásfoglalása szerint a gyulai bírónő megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét. Kimondták azt is, hogy etikátlan, ha a bíró az ítéletében a saját véleményét, értékítéletét fejtegeti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik