Belföld

Bicikliszerelés és tekerés a városban

3 napon át 3 korosztály verseng 4 feladatban a vásárhelyi Bringasuli programban.

Hétfőn kezdődött a Bringasuli program Vásárhelyen, amely május elején kezdődött és aminek keretében, mint ahogy beszámoltuk róla, 6000 diák tanul helyesen kerekezni.

Vásárhely az idén egy pályázat és egy program segítségével a Kertváros, Tarján-Tabán, a Béke-telep, Újváros, valamint Ipartelep városrészek összeköttetésével  javítja a kerékpárút-hálózatot. A pályzatban iskolás gyermekekre koncentráló szemléletformáló kampányt is szerveztek.

Prezentációs anyagok alapján minden osztályfőnök számára – május 6-án és 7-én a Városháza Dísztermében részletes továbbképzést tartottak. A vásárhelyi diákok ez alapján 6000 példányban kaptak oktatási anyagot (Alsós diák: 1702 fő, felsős 1700 fő, középiskolás 2000 fő).

A résztvevő iskolákban, osztályokban, a pedagógusok megtartották az előadásokat, majd az előadások zárásaként tesztlapos felmérés készült, ebbe már a szülők is beszállhattak. A visszaküldött tesztlapok kiértékelés után összeállt a legjobb iskolák és csapatok névsora, akik június első hetében egy roadshow sorozaton mérhetik össze tudásukat.

A hétfőn a strand parkolójában kezdődött napon elsőként a legkisebbek versenyeztek. Az egyes állomásokon azonos feladatokat kell végrehajtani. Tesztlap kitöltés, hibás kerékpár felismerése és javítása, közúti kerékpározás és egy ügyességi pálya a parkolóban áll szemben a diákok tudásával.

A rendezvényt mentő és rendőrségi biztosítás segíti, a pontozást a Kormányhivatal közlekedési felügyelet vizsgabiztosai végzik. A legjobbak nemcsak oklevelet, de díjakat is kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik