Belföld

Délután beindult a buli Mártélyon

Az este kavalkádi hangulatot hozott az első Retro Családi Napon. Soha rosszabb indulást.

Az időjárás nem volt túl kegyes, de az esőtől megkímélte az ég a mártélyi fesztiválozókat. A szervezők már napközben megjegyezték, lehetnének ugyan többen a látogatók, de visszaemlékezve, anno az első Kavalkádon nem voltak ennyien

.

A java pedig csak eztán jött. A vásárhelyi Rockefeller felpörgette a hangulatot és a hangerőt is, folyamatosan gyűlt a tömeg a színpad előtt. A zenekar legnépszerűbb feldolgozásait hozta el, de az énekesnő ezúttal még több és új nótát vállalt. A közönség egy emberként énekelte a dalokat, és persze volt aki táncra is perdült.

A sötétség beálltával megérkezett a Hestia csoport. A varázslatos tüzes mutatványok szinte mindenkit a közelbe csábítottak, de még ekkor is csúcsra járt a dodgem és a sörsátor is. Aki nem látta Hestiáékat, pótilhatja hamarosan, hiszen a Hódfényfeszten is fellépnek Vásárhelyen júniusban.

Utánuk Szűcs Judit, a diszkókirálynő lépett színpadra, ami előtt tolongtak már fiatalok és a vének egyaránt. Az énekesnő előbb a kicsit fiatalabb dalait tűzte műsorra, majd jöttek a régi diszkó slágerek. A közönség naná hogy ezeket is kívülről fújta.

Két hete írtunk részletes programajánlót a napról Molnár Irén szervező közreműködésével, akkor azt több ezren olvasták és osztották meg, a nap programjai pedig mind meg is valósultak. Ennek meg is lett az eredménye, estére igen sokan talán kétezren is kint voltak Mártélyon. Talán sok mindent lehetett volna másként csinálni, de nagyon jó tapasztalatokkal is szolgált ez a nap, jövőre pedig lehet javítani. Egyébként pedig soha rosszabb kezdetet.

A napról sok-sok további fotó látható a Vásárhely24 Facebook oldalán IDE kattintva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik