Belföld

Mesterházy embereit is kirúghatják

Nem csak az elnök helyére kereshetnek új embert, de Mesterházy embereit is elküldhetik az elnökségből. Az átmeneti elnök Ujhelyi lehet, az aduász pedig talán Botka, akinek igen rosszul jött ki az időzítés – derül ki a Népszabadságból és az Inforádióból.

Elnökválasztó kongresszus, illetve elnököt és elnökséget is választó rendkívüli kongresszus össz6ehívása vagy teljes tisztújítás kiírása – ezen három lehetőség közül kell választania szombaton az MSZP választmányának szombaton – írja a Népszabadság.

Az első esetben csak Mesterházy utódját kellene megtalálni, és néhány héten megválasztani, míg az EP-választás buktája után a lemondását felajánló elnökség a helyén maradna.

Mesterházy embereit is megkapja az új elnök?

A Népszabadságnak emellett érvelt egy budapesti szocialista politikus, mert akkor Mesterházy lemondása elégséges lehet a választási vereség után. Veres János, szabolcsi elnök szerin viszont nincs olyan lehetőség, hogy ne fogadják el az elnökség lemondását. Annál is inkább ésszerű lehet az egész elnökség lecserélése, hogy abban jórészt Mesterházy emberei kaptak helyet, így ha új elnököt neveznek ki, kérdéses hogyan tudna együtt dolgozni velük.

Mesterházy lemondása után a megyei vezetőségek nagy része összeült, péntek délelőtt pedig a megyei elnökökből álló országos párttanács ülésezik, hogy kitalálja a tisztújítás forgatókönyvét. Közben megindultak a találgatások arról, hogy ki lehet az MSZP következő – várhatóan átmeneti időre megválasztott – elnöke. A Népszabadságnak a legtöbben Ujhelyi István frissen megválasztott EP-képviselőt és Tóbiás József frakcióvezető-helyettest említették kívánatos jelöltként.

Botka lehet a megoldás

Az Inforádió Aréna című műsorában Török Gábor politikai elemző elmondta, hogy jelenleg öt név pörög a köztudatban, akik az MSZP elnöki posztjára pályázhatnak, de egyedül a szegedi polgármester Botka Lászlót tartja komoly jelöltnek. A többiek támadhatóságuk miatt, vagy vezetési potenciáljuk illetve karizmájuk híján nem lennének alkalmasak, hogy sikeresen kinavigálják az MSZP-t a válságból. Az persze komoly kérdés, hogy az MSZP-elnöki poszt hogyan illeni bele Botka terveibe, akinek az önkormányzati választás előtt rosszabbkor nem is jöhetne ez a feladat. Mindemellett számára ez a pillanat egy “most vagy soha” helyzet.

Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója szerint az MSZP-elnök „castingjánál” most igen nehéz dolguk lesz, mert a párt most finoman szólva sem egy vonzó termék. Botkának viszont azért van igen nehéz dolga, mert már akkora duzzadtak a várakozások az irányába, hogy egyre nehezebb ennek megfelelnie. Mindemellett ha vonakodik átvenni a vezető szerepet, akkor félő, hogy a párt tovább erodálódik, és lehetséges, hogy a Demokratikus Koalíció a helyi szinteken elszipkázza a baloldali bázist.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik