Belföld

Figyeltetné a Bilderberg-találkozót a Jobbik

A párt szerint jogosak azok a kérdések, hogy kik és miről tárgyalnak, és milyen utasításokat kapnak a magyar résztvevők.

Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon dániai találkozón való részvételével kapcsolatban azt mondta: tudható, hogy a politikus vezette Haza és Haladás Alapítvány több mint egymilliárd forintot kapott az amerikai Center for American Progress alapítványtól, amely az amerikai Demokrata Párt egyik háttérintézménye. Sajtóhírekre utalva hozzátette: a tavalyi találkozóról az szivárgott ki, hogy Viviane Reding EU-biztos azt mondta: szorosan együttműködik a volt miniszterelnökkel a 2014-es parlamenti választás legitimitásának megkérdőjelezésében.

A jobbikos politikus felvetette: a Fidesz és sajtója miért nem fordul exkluzív információkért Martonyi János külügyminiszterhez, aki szavai szerint nemcsak kormánytag és az euroatlanti érdekek kiszolgálója, hanem a 2008-as Bilderberg-találkozó magyar szereplője volt.

Megjegyezte: a Jobbik “nemzetellenes koalícióként” értékeli, hogy a csoport találkozóin korábban Surányi György, majd Martonyi János vett részt, most pedig Bajnai Gordon. Hozzátette: pártjának a politikai átláthatóság érdekében tett javaslatait a baloldal és a Fidesz karöltve söpörte le az elmúlt években, s a Bilderberg-csoportot érintő felvetéseiket is elutasították.

Gyöngyösi Márton úgy fogalmazott: reméli, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok legalább olyan érdeklődéssel fordulnak majd a “konspiratív, titkos Bilderberg-találkozón” részt vevők felé, mint “a nem létező kémügyek felé”.

Kérdésre elmondta: a külügyi vagy a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is tárgyalnának az ügyről. A nemzetbiztonsági kérdéseket manapság elég tágan értelmezik Magyarországon – tette hozzá -, “ha nem létező ügyekben lehet olyan hecckampányokat kreálni”, mint az elmúlt hónapokban, akkor olyan ügyekkel is foglalkozni kell, milyen érdekeket képvisel egy külügyminiszter és a szocialisták volt miniszterelnöke a Bilderberg-csoportban.

A Bilderberg-csoport befolyásos emberekből – politikusokból, pénzügyi szakemberekből, bankárokból – álló zárt körű társaság, amelynek összejöveteleiről soha nem közölnek részleteket. Az idei dániai találkozóra Magyarországról Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, az Együtt-PM vezetőjét hívták meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik